Fedett pályás felkészülési verseny
BONYHÁD, 2012. február 3.
A nehéz útviszonyok ellenére, nem volt hiány indulókból az AC Bonyhád fedett versenyén. A Dél-Dunántúli egyesületek, ha csökkentett létszámmal is, de indították legjobbjaikat. Miután az országos fedettpályás bajnokságok elmaradnak, ezeknek a versenyeknek a felmérő jellege mellett elsősorban az a szerepe, hogy az edzések között változatosságot biztosítson a versenyzőknek.
Egyesületünkből ezúttal hárman indultak, Pintér Péter súlylökésben egyéni csúcsot ért el, pedig volt egy-két elég komoly technikai hiányosság. Az eredmény azt mutatja, hogy erőben és gyorsaságban is előre lépett. Élete első hármasugró versenye is jól sikerült, kidolgozott nekifutás nélkül is sikerült a 12 m közelébe kerülni, a hat közül két ugrása is egészen jól sikerült. Az elmúlt évben 12,50 körüli eredmény kellett az OB-n a dobogóhoz, ez várhatóan meg lesz szeptemberre.
Fehér Nándor ezen a pénteken nem mozgott jól, pedig jó erőben van. Kissé feszeng a versenyeken, ezért nem tud a megfelelő mértékben koncentrálni. Távolugrásban például 5 m feletti ugrásánál hátra tette a kezét, magasugrásban pedig amint 150-re kerül a léc szétesik a mozgása. A lelki tényezők terén mindenképpen fejlődnie kell.
Valkay Tamás sérülésekkel bajlódik, több edzést is kihagyva állt rajthoz. Szerencsére ez alig látszott a mozgásán, ismét kiválóan szerepelt. Súlylökésben gyenge technikai felkészültsége ellenére közel 13 m-t lökött, ami ebben a versenyszámban is dobogót érhet az OB-n. 60 m-es síkfutásban 7,7 mp-el egyéni csúcsot ért el, magasugrásban pedig 160 cm-t, a 165-ös magasságon is voltak jó kísérletei, de a nekifutása egyenlőre nem stabil. A serdülő korosztálynak rendeznek országos seregszemlét, amelyen részt fogunk venni, remélhetőleg jó néhány éremmel térhetünk haza.
Eredmények (50,5 KB)









Hozzászólás írása: