Országos serdülő összetett bajnokság
BUDAPEST, PUSKÁS STADION, 2011. JÚNIUS 29-30.
Meglehetősen változékony, esővel, záporokkal tarkított időjárás közepette, a második napon villámlás miatt a versenyt fel kellett függeszteni, rendezte meg a MASZ 13-14 15 évesek összetett bajnokságát. Az idei évben új versenyszámok kerültek a műsorba, hiszen eddig csak a 15 évesek számára volt hat és nyolcpróba verseny. Az idei évtől a 13-14 évesek is kipróbálhatták magukat ezekben az embert próbáló versenyszámokban. A sok versenyszám miatt a kisebb egyesületek edzői komoly futóteljesítményt nyújtottak, hogy a zsúfolt időrendnek megfelelően odaérjenek minden versenyzőjükhöz.
A versenyen 316 versenyző indult, köztük három Tolna megyei egyesület 15 atlétája is rajthoz állt. Az AC Szekszárd atlétája Holcz Máté a legfiatalabbak „B” változatú négypróba versenyében kiegyensúlyozott teljesítménnyel, az utolsó versenyszámot /1000 m síkfutás/ megnyerve a második helyen végzett. Gaál László másik tanítványa, Pintér Péter a 14 évesek négypróba „A” változatú versenyszámában gyengébb kezdés után a távolugrást és a gerelyhajítást is megnyerve szintén ezüstérmet szerzett.
Eredmények:
13 éves négypróba „B”: 2. Holcz Máté – AC Szekszárd – 1792 pont
/12,97 – 445 – 42,01 – 3:12,72/
14 éves négypróba „A”: 2. Pintér Péter – AC Szekszárd – 1770 pont
/17,06 – 146 – 566 – 41,22/
Eredmények (232 KB)




























Hozzászólás írása: